FavoritTrade
Bio Tüzelőanyagok, és Tüzeléstechnikai eszközök kereskedése
Favorit Trade Kft.
4400 Nyíregyháza, Inczédy sor 20-22.
+36 42 410 628

Hogyan fűtsünk gazdaságosan – kandallók

Ki ne imádná ha egy elegáns kandalló díszelegne a nappalijában, előtte egy pihe-puha szőnyeggel, ahova bármikor lepihenhet az ember a tűz mellé forró csokit kortyolgatni egy romantikus estén kedvesével. A pattogó tűz hangja, és az égő tölgy illata kering a helyiségben, miközben minden porcikádat átjárja a fába zárt napenergia. Az persze már másik kérdés, hogy mennyire lehet egy kandallót gazdaságosan működtetni.

Nyitott kandallók

Csodaszépek, de érdemes tudni, hogy sajnos ezek a lehető legrosszabb hatásfokú készülékek, ugyanis mindössz az energia 10-30%-át hasznosítják, így ha ezzel fűtünk a szezonban akkor háromszor, de akár kilencszer drágább is lehet a fűtés, mint egy korszerű berendezéssel.

A nyitott kandallók csak addig adnak hőt, amíg a tűz ég, állandó erős huzat szükséges hogy a füst ne terjedjen szét a lakásban, ráadásul hőtároló képességük is minimális. Sokan azt mondják, hogy inkább szellőző mint fűtőberendezések, főleg hogy rengteg felesleges levegőt melegítenek fel. Az ilyen kandallókban szigorúan tilos fenyővel tüzelni, mert égő parázsdarabokat is kivethet a tűzből, és az tűzveszélyes lehet. Tüzeléstechnikai praktika sajnos nem létezik.

Tipp: Azonban vannak nyitott kandallók csatornákkal a levegő melegítésére, melyek már jobb hatásfokúak, akár az 50% is elérhető velük, mivel a feleslegesen felmelegített levegő hőenergiáját visszanyerik. Ez a típus minden esetben előre gondolkodást igényel, vagyis az épület felhúzásakor szükséges, gondos megtervezést követően kiépíteni a helyét.

 

Kandallókályhák, falba épített kandallókályhák

   

Olyan kandallók, melyek tűztere ajtókkal zárhatók. Előnye, hogy akár 60%-os hatásfokot is el lehet érni ezekkel a készülékekkel, arról nem is beszélve hogy szinte bárhol meg lehet vásárolni őket, a legdizájnosabb formákban is. Azonban óriási hátrányuk, hogy egyszeri megrakással legfeljebb 2 órán keresztül ég bennük a tűz, utána pedig hamar megszünik a hőleadás. Komolyabb téli hidegben abszolut nem ajánljuk ilyen berendezéssel fűteni az egész lakást. Ha mégis erre vállalkozik valaki, jó ha tisztában van azzal, hogy hirtelen nagyon melegre kell felfűteni a lakást hogy az épültszerkezet tárolja a hőt, ami egyébként jelentős veszteséggel jár, vagy két óránként kötelező ébresztő van éjjelente, hiszen a tüzet táplálni kell.

Tipp: Mindenképpen száraz vagyis 17% alatti páratartalommal rendelkező kemény fa ajánlott. A huzat csökkentésével tartós parázs érhető el.

 

Cserépkályhák és egyéb szobakályhák

A cserépkályhák hatásfoka 40-75% között mozog, és akár a tökéletes égést is el lehet velük érni, megalábbis megközelítőleg. Közös jellemzőjük hogy kívűlről égetett, mázas cserepekkel van burkolva, azonban belülről sokféle szerkezetű lehet. Azt azonban jó tudni, hogy a legjobb hatásfokú cserépkályhák másodégéstérrel, másodlevegő bevezetéssel és függőleges járatokkal készülnek. Tömegük viszonylag nagy, így akár 8 órán át is képesek tárolni és sugározni a meleget, melynek nagy részét sugárzó hőként adják le a szobában, így akkor érvényesülnek igazán, ha a fűtendő helyiség minden részéből rálátni.

Tipp: A samottal bélelt, több füstjáratú cserépkályháknál nem első sorban a benne égő tűz adja a meleget, hanem az átforrósodott segédanyagok /samott, csempe/. Égésidejük lehet rövidebb, mert a nagy tömegű forró anyagok hosszú ideig sugározzák a hőt.

Szobakályháknál ajánlott a száraz, vagyis 17 páraszázalékos keményfa. A felfűtés után a huzat csökkentésével lehet az égésidőt növelni. Nagyobb tűzterű kályhák előnyben. 



FavoritTrade
Bio Tüzelőanyagok, és Tüzeléstechnikai eszközök kereskedése

Favorit Trade Kft. 2016

MSBT design